elázott, olvasható példány

Az író mondja könyvéről: „Tizenkét regényt tervezek: egyetlen esztendő hazai keresztmetszetének. Ez a kötet a ciklus első három darabját tartalmazza: önálló, önmagában lezárt regény mind a három, noha a történetek szereplői közül néhány később is feltűnik, valamelyik következő regény lapjain. Nem egyszerűen krónikát akarok írni, s ez – úgy gondolom – ebből a három regényből is kiválik. Ezeregyedik esztendő: a veszett háború, a bomló hadsereg köznapjai, s egyben az önmagát túlélt ezeréves történelmi képlet zárszámadása is. Csördülő ég: a vashatalom összeomlásában is fölsejlik a történelmi képlet: a magyar-történelem tanár söpredék zászlóaljával halálig védi a két front közé szorult Temetőt. Vallomás hajnalig: egy élet záró leltára a szerelemről, az örömökről, a szépségről, az örök küzdelemről a kiszolgáltatottság ellen. Annyi ezekből a tegnapi korrajzokból az irodalom, amennyi a korrajznál több bennük – amennyi tehát az emberről és a társadalomról a mának meg a holnapnak is hitelesen szól.

Állapot: sérült
Kiadás éve: 1977
Kiadó: Szépirodalmi
Kötés típusa: vászon
Méret: 14x21 cm
Oldalszám: 484
Súly: 50 dkg
Szerző: Fekete Gyula
Vonalkód: M0001468

A feltöltött fotók minden esetben az adott termékről készültek.

Kérdés küldéséhez kérem jelentkezzen be vagy regisztráljon!

Termék elérhetőség

A következő átvételi ponton vehető át:

Militarium.hu
1171, Budapest Péceli út 187

200 Ft

Kosárba
Elérhető mennyiség: 1 db