Széchenyi létvonalát áttekinteni nem könnyű. Szövevényes és sokoldalú lélek. Olyan, mint egy nagy folyó, mely sok mindent hordoz a felszínén. titokzatos mélységeibe pedig nehezen enged beletekinteni. Tragikus egyéniségének sok részlete és igazi tartalma még csak most tárul elénk a maga egészében - mióta megnyíltak a bécsi titkos levéltárak a szabatosabb tudományos kutatás számára és ismeretessé váltak a Nagy Szellem döblingi korszakának rendőrileg lefoglalt iratai is. Teljes sugárzásában éppen ezekkel látjuk hiánytalanul a magyar horizont fölé emelkedni. A cenki sírbolt árnyékából, mikor a legnagyobb szükségünk van reá, megjelenik életakarata világító erővel számunkra ködös jelenünknek problémái között. Évről-évre nyomon kísérve pályáját, megtaláljuk mindazt, amit róla és tőle óhajtva remélünk, ő az a valaki, kinek minden gondolata, alkotása és lélekrezdülése ináig is a magyar haza nagyságát és egységét szolgálja. Igazságainak egy része talán igazság volt régebben is, ő előtte is. De megvalósulásuk az ő személyének köszönhető. Eszméit évszázados érvényességgel belefűzi nemzetének életébe. Széthinti igéit, rámutat hibákra s mindjárt javaslatokat tesz azoknak megjavítására. Felébreszti a lelkeket a szemlélődő tétlenségből. Bizalmat gyújt a jövő iránt. Mindezért pedig, mint életrajzából látjuk, feláldozza nyugalmát, egészségét, népszerűségét, sőt végül életét is. Amint a távolból közeledve jön felénk mind jobban és jobban kirajzolódnak szemünk előtt mélységeinek s magasságainak körvonalai.

Kiadás éve: 1942
Kiadó: MNT
Kötés típusa: papír
Méret: 15x21 cm
Oldalszám: 127
Súly: 10 dkg
Szerző: Szentiváni Gábor
Vonalkód: M0000367

A feltöltött fotók minden esetben az adott termékről készültek.

Kérdés küldéséhez kérem jelentkezzen be vagy regisztráljon!

Termék elérhetőség

A következő átvételi ponton vehető át:

Militarium.hu
1171, Budapest Péceli út 187

3000 Ft

Kosárba
Elérhető mennyiség: 1 db