Bruce Lee, az amerikai világsztár, a film- és harcművészetek világszerte ismert és közkedvelt alakja, még ma évekkel a halála után is élő legenda, kitörölhetetlen emlék rajongóinak és tisztelőinek szívében.

A producer azonnal orvost hivatott, és elszalad, hogy láthassa Bruce Leet, aki ekkor már nehezen lélegzett, hangosan zihált, remegett, miközben önkívületi állapota nem szűnt meg. "A szemei nyitva voltak, de nem látott semmit." - írja Linda a férjéről szóló könyvében. Raymond Chow a közeli baptista kórházba vitte, ahol az orvosok már egy fityinget sem adtak az életéért. A texasi orvos, aki megvizsgálta, név szerint Langford doktor, így emlékszik az esetre: "Eszméletlen volt, magas volt a láza és hangosan lélegzett. Azután leállt a légzés és rángógörcsei lettek. Az egész teste megfeszült, és nagyon nehezen tudtuk lefogni, mert nagyon erősek voltak a felső végtagjai. Mivel nem reagált a kezelésünkre, Manitolt adtunk be neki, hogy lecsökkentsük az agy duzzadtságát, amit tapasztaltunk. Két és fél óra alatt tudtuk felébreszteni. Mikor Lee magához tért, képtelen volt beszélni. Egy idő után elkezdett hebegni, és csak akkor tudott rendesen beszélni, amikor egy másik kórházba szállították." Linda Lee, akit időközben értesítettek férje rosszullétéről, megkérdezte Langford doktort: "Bruce egészséges lesz még valaha?" "Nagyon beteg" - felelte.

Kiadás éve: 1988
Kiadó: Hungaria sport
Kötés típusa: puha
Méret: 14x21 cm
Oldalszám: 150
Sorozat: Hungaria sport
Súly: 20 dkg
Szerző: Plavecz Tamás
Vonalkód: M0000005

A feltöltött fotók minden esetben az adott termékről készültek.

Kérdés küldéséhez kérem jelentkezzen be vagy regisztráljon!

Termék elérhetőség

A következő átvételi ponton vehető át:

Militarium.hu
1171, Budapest Péceli út 187

600 Ft

1100 Ft

Kosárba
Elérhető mennyiség: 1 db