„Három hónapig tartott -1944. június 22-ig mire a merevgörcs, mely a márciusi német megszállás óta az egész valómat megülte, valamit engedett merevségéből, s én tollat foghattam, hogy jegyezzem az eseményeket – a magam konvulzióit, egy ország konvulzióit –, úgy ahogy azokat búvóhelyemről, a lichthofra nyíló cselédszoba ablakából láttam, vagy inkább tán idegeimmel kitapogattam."

Fenyő Miksa (1877-1972) a Nyugat egyik alapítója, szerkesztője és kritikusa. 1944. március 19-től, az ország német megszállásától 1945. január 19-ig, Pest felszabadulásáig ismerősöknél bujkált. 1948-ban elhagyta Magyarországot, előbb Rómába, majd Párizsba, végül 1953-ban New Yorkba költözött. Élete utolsó éveit Bécsben élte, ott is hunyt el.
Nekünk igenis fel kell tárnunk a múltat a magunk számára, hogy tisztán lássuk az okokat, melyek bennünket ebbe a katasztrófába taszítottak egyszóval a felelősséget, mely bennünket terhel. S ebben egyes-egyedül a magunk erejére vagyunk utalva. Ha pedig ez a belátás nem száll meg igazán bennünket, ha abban a meggyőződésben fogunk élni, hogy minket semmi felelősség nem terhel, akkor félő, hogy az új magyar történelem sorozatos katasztrófák seregszemléje lesz 1944. szeptember 23.
Egyetlen zsidó vére sem tapadt magyar kézhez. Mert végül is a magyar csendőr azt a százezer vagy kétszázezer vagy háromszázezer zsidót csak a vasúti kocsikba gyömöszölte hogy a németek ezeket üdülőhelyekre vitték vagy gázkamrákba, az nem tartozik ránk. A mi kezünk nem véreződött be.
1944. július 28.
A német szövetséges fosztogatja, gyilkolja a magyart, de tán a németnél kegyetlenebbül a magyar a magyart és a zsidót mindenki. Nem, ez elől a látomás elől nincs hova menekülnöm. Egy legyilkolt ország.
1944. december 16.

Állapot: jó antikvár
Kiadás éve: 1986
Kiadó: Magveto
Kötés típusa: papír
Méret: 11x20 cm
Oldalszám: 552
Sorozat: Tények és tanúk
Súly: 40 dkg
Szerző: Fenyő Miksa
Vonalkód: M0001126

A feltöltött fotók minden esetben az adott termékről készültek.

Kérdés küldéséhez kérem jelentkezzen be vagy regisztráljon!

Termék elérhetőség

A következő átvételi ponton vehető át:

Militarium.hu
1171, Budapest Péceli út 187

500 Ft

1000 Ft

Kosárba
Elérhető mennyiség: 1 db