"Joe visszafelé indult. Akkor hirtelen fény villant a helikopter felől… Futásnak eredt…
Csak két tompa pukkanás állította meg. Tudta, nem rá lőttek. Mégsem tudott továbbfutni. Elindult visszafelé.
Várta, hogy a helikopterből ismét felvillan a fény. Ez nem történt meg. Csend volt. Nem mert kiáltani… Akkor belebotlott valamibe. Felkészült rá, nem esett el.
Lehajolt. Sokáig kellett kotorásznia a kezével, míg végre vérbe nyúlt. A nyakból ömlött a vér, és talán lejjebb is volt egy forrás. Csak élet nem volt már.
Megfogta a két csuklót, vonszolni kezdte a testet a helikopter felé. Azt mondta: Megígértem neki, hogy átviszem Mexikóba. Szállj ki, és hagyd nyitva az ajtót.
A helikopterből senki sem felelt.
Joe elérte a hágcsót. Felszólt a fülkébe: – Gyere, segíts. Húzd fel, én majd tolom.
A fülkéből senki se válaszolt. Joe akkor azt mondta:
– Itt egy csekk… huszonötezerről. Ráteszem a lábát. És azt csinálsz vele, amit akarsz.
Most se feleltek fentről. Joe elindult a Lincoln felé. Nem lőttek utána. Elérte a kocsit. Beszállt. Indított. Pár méter után ismét kiszállt. Kénytelen volt kinyitni a kaput. Ez is megtörtént. Visszaült a kocsiba, elhagyta a birtok területét. Megállt. Kiszállt, becsukta és bezárta a kaput. A kulcsokat megtörölgette, a kulcscsomót áthajította a kerítésen. Ügyelt rá, hogy a kőlapos járdára essen odabent…. várakozott. Lépteket nem hallott, annyit csupán, hogy valaki a kulcscsomót fölszedi…
– Fényeskedjék – mondta-, Pro. Fényeskedjék neked, öregem."

Állapot: jó antikvár
Kiadás éve: 1985
Kiadó: Magveto
Kötés típusa: papír
Méret: 11x20 cm
Oldalszám: 622
Súly: 50 dkg
Szerző: Nat Roid
Vonalkód: M0001477

A feltöltött fotók minden esetben az adott termékről készültek.

Kérdés küldéséhez kérem jelentkezzen be vagy regisztráljon!

Termék elérhetőség

A következő átvételi ponton vehető át:

Militarium.hu
1171, Budapest Péceli út 187

500 Ft

Kosárba
Elérhető mennyiség: 1 db