„Félt. A félelem hirtelen lepte meg, olyan váratlanul, mint ahogyan az embernek néha mellébe nyilall valami éles fájdalom. Mégsem egészen váratlanul, merthiszen itt leselkedett körülötte, tudat alatt, már hetek óta. Pelynt Cross körül jártak, ezt tudta, mert Julius megmondta és a térkép az ő kezében volt. Pelynt Cross. Julius szerint itt már érezni a tenger szagát. A kocsi nyitott ablakán keresztül Celia kiszagolt a levegőbe. Igen, érzi. Derűs időben egy kicsit látni is lehet a tengert a Kereszt-tői, amely az ingovány szélén áll. De ma nem lehetett messzire látni, mert a nyár mézszínű párája valami forró, remegő fátyollal vonta be az egész mindenséget. A kocsi egy pillanatra megállt, Curtis habozott. Aztán meglátta a jelzőtáblát. Garth in Roselands: 1 és fél kilométer. Rafiel: 10 kilométer. Balfelől, sok kilométernyi szélességben terült el az ingovány. Celia valami mámoros örömet érzett. Az ablakon beáradó levegőnek méz- és akácíze volt.”

Állapot: jó antikvár
Kiadó: Singer és Wolfner
Kötés típusa: kemény
Méret: 13x19 cm
Oldalszám: 352
Súly: 50 dkg
Szerző: Hugh Walpole
Vonalkód: M0001557

A feltöltött fotók minden esetben az adott termékről készültek.

Kérdés küldéséhez kérem jelentkezzen be vagy regisztráljon!

Termék elérhetőség

A következő átvételi ponton vehető át:

Militarium.hu
1171, Budapest Péceli út 187

200 Ft

550 Ft

Kosárba
Elérhető mennyiség: 1 db