1944 telének utolsó napjaiban,a nyilas terror tobzódásának óráiba viszi el az olvasót Sánta Ferenc regénye: Az ötödik pecsét. Szorgos, becsületes, egyszerű emberek estéit és hétköznapjait, vágyait és életvallomásait fogalmazza meg az író. Hősei estéről estére találkoznak egy kiskocsmában, borozgatnak, beszélgetnek, elméleti vitákat folytatnak az erkölcsről, a házaséletről, az emberi tisztességről, a megalkuvásról. De az idő, a gonoszság uralmának ideje végső próbára teszi őket. Már nem elegendő bizonyos kérdések elméleti megválaszolása, tettekkel, cselekvéssel, magatartással kell felelni. S ezek az egyszerű emberek legyőzik kicsinyességüket, apró meggondolásaikat: kiállják az emberség nehéz próbáját.
Húsz óra eseményeiben húsz év történetét mondja el Sánta regényes krónikája: keserű élmények szórják szét s történelmi igazságok fogják egységbe a falu népét. Tragédiák színhelye: könny-vér, süket-konok gyűlölet színhelye volt nemrégiben a falu. Pedig akik szereplői és okozói voltak a tragédiának, azokat is az igazuk tudata hajtotta, mert az egy fészekalja, a régi közös cselédsors különbözőképpen formálja őket: gerinces-bátrakká az erős szívűeket s félős-puhákká a gyengébbeket. A paraszti – különösen a szegényparaszti – élet keserűségéről, fájdalmáról kevesen vallottak olyan mélységgel, hitelességgel, egyben mesébe hajló költőiséggel, mint Sánta Ferenc. Hangja most szándékoltan visszafogottabb. Önnön belső igazságukban, de közelről, kérlelhetetlen pontossággal vallatja hőseit. Mint a krónikás, aki egész hűséggel szólhat csak, mert a teljes igazságot kell elmondania.
Ki az áruló? Václáv Jásek, a huszita harcos, Jan Zsitomir, az egykori diák, később császári zsoldos, Eusebius püspök, vagy a tábor-hegyi szegény paraszt?
Az író őket idézi éjszakai órákon, velük beszélget, vitájukat hallgatja.
Ki az áruló? Vagy kik az árulók? Az olvasónak kell eldöntenie. Segít hozzá az író?Igen. Pedig nem mond ítéletet az árulók felett, de félreérthetetlenül kimondja, kinek van igaza. Nem lehet másé az igazság, csak azé, aki nem is kevés hibával és tévelygéssel, mégis őszintén a népet kívánja szolgálni. Minden más álláspont és magatartás objektívre árulás, legyen az elfordulás a haladás ügyétől, önzés, hedonizmus a szeretet nevében vagy értetlen, belenyugvó passzivitás.

Állapot: jó antikvár
Kiadás éve: 1979
Kiadó: Magveto
Kötés típusa: kemény
Méret: 12x20 cm
Oldalszám: 530
Súly: 40 dkg
Szerző: Sánta Ferenc
Vonalkód: M0001503

A feltöltött fotók minden esetben az adott termékről készültek.

Kérdés küldéséhez kérem jelentkezzen be vagy regisztráljon!

Termék elérhetőség

A következő átvételi ponton vehető át:

Militarium.hu
1171, Budapest Péceli út 187

200 Ft

500 Ft

Kosárba
Elérhető mennyiség: 1 db