Ez a híres regény, amelyet kiadója 1900-ban nem merte forgalomba bocsátani állítólagos erkölcstelensége miatt, különös karriertörténet. Hősnője, Carrie Meeber a falusi élet sötétségéből, nyomorúságából emelkedik ki lassan, kitartóan, hogy a végén mint a zenés színpadok sztárja sikert, anyagi jólétet mondhasson magáénak, boldogságot, elégedettséget azonban nem, helyette csak üres lélektelen magányt.
„Dreiser (1871-1945) a kitartott nő és barátai történetében a nemiségnek a szellemi ember életében betöltött szerepét vizsgálta, első ízben a modern angol nyelvű irodalomban. Anélkül tette ezt, hogy egyetlen erotikus jelenetet leírt volna, de anélkül is, hogy akár szavakban, akár az események irányításával a hagyományos polgári erkölcsi szabályok vagy a „költői igazságszolgáltatás” szellemében állást foglalt volna, vagyis „megbüntette” volna Carrie-t… Ezért kellett az angol-amerikai realista regény nagy határkövének, ennek a gyengéd szeretettel fogant, nagy költői erővel megírt, ma is eleven műalkotásoknak további tizenkét évig várnia amíg valóban az olvasók kezébe kerülhetett.”
(Országh László)

Kiadás éve: 1988
Kiadó: Árkádia
Kötés típusa: papír
Méret: 14x20 cm
Oldalszám: 515
Súly: 40 dkg
Szerző: Theodore Dreiser
Vonalkód: M0000957

A feltöltött fotók minden esetben az adott termékről készültek.

Kérdés küldéséhez kérem jelentkezzen be vagy regisztráljon!

Termék elérhetőség

A következő átvételi ponton vehető át:

Militarium.hu
1171, Budapest Péceli út 187

700 Ft

Kosárba
Elérhető mennyiség: 1 db