Az írónő új műve egy nemzedéksor sorstörténetét felölelő családregény első kötete.
A Faforgácsok cselekménye századunk első évtizedében játszódik, részben Budapesten, részben vidéken. Szereplői, hősei nem képeznek dinasztiát, még csak familíát sem.
Oravecz Paula kisembereket mutat be – falusi és városi kispolgárokat, akik a magyar századelő társadalmában küzdenek a boldogulásért. A család – Toll János esztergályos
mester leszármazottjai – az őstől rájuk hagyott tisztes mesterséget űzik, de az esztergályos művészet – a tőkésrend kérlelhetetlen parancsai szerint – már elhalóban van, egyre inkább piacra termelő iparrá változik. A család egyes tagjai megérzik a társadalom sugalmazását és kistőkéssé válnak; másikuk ellenáll – és tönkremegy.
A pesti ág főszereplője Toll Róza, megtagadta a hagyományt, s egy pesti suszter felesége lett. A család ezért megveti őt, pedig mindannyiuk között Róza élete a legsiralmasabb; gyermekeivel együtt a kispolgári vegetáció és az elproletarizálódás határán küszködik a megélhetésért. A gyerekek menekülnének sorsuk elől. A kicsik álmodoznak, és játékaikban építik fel boldogságuk légvárait, a nagyleányok a megszabadító férjet várják. Az anya a vallásban keresi vigasztalódását.
Az álmok és az illúziók azonban nem válnak valósággá. A szerző szépítés nélkül mutatja be e sorsok szükségszerű buktatóit, és mivel pszichológiai ábrázolásra is törekszik, a regény nemcsak társadalomrajz, hanem egyúttal a kor kisembereinek sajátos lélektana is.

Állapot: jó antikvár
Kiadás éve: 1960
Kiadó: Magveto
Kötés típusa: kemény
Méret: 13x19 cm
Oldalszám: 566
Súly: 50 dkg
Szerző: Oravecz Paula
Vonalkód: M0001106

A feltöltött fotók minden esetben az adott termékről készültek.

Kérdés küldéséhez kérem jelentkezzen be vagy regisztráljon!

Termék elérhetőség

A következő átvételi ponton vehető át:

Militarium.hu
1171, Budapest Péceli út 187

300 Ft

500 Ft

Kosárba
Elérhető mennyiség: 1 db