A Nobel-díjas író világhírű regénye négy évszázad életét pergeti le előttünk, mialatt izgalmas, megrendítő, csodálatos események követik egymást. A regény Bosznia egyik festői kisvárosában, a Drina partján, az égbe szökő hegyek tövében épült Visegrádban játszódik, középpontjában azzal a mesterívű híddal, amely a Drina két partját összeköti. A híd keletkezésének és életének mozzanatai fogják keretbe az eseményeket, a történelem helyi színjátékait, emberi sorsok tragikus és derűs alakulását. A 16. század elejétől, a híd építésétől kezdve 1914-ig a híd felrobbantásáig ismerjük meg Szerbia és Bosznia népeinek, az ott élő családoknak, embereknek az életét. A négy évszázad folyamán nemzedékek váltják egymást, melyek új gondolatok, érzelmek, eszmények, törekvések hordozói. Minden változik, csak a híd örök, és az alatta zúgó, sebes folyó. Népek tarka kavargása ez: szerbek, törökök, osztrákok, magyarok, zsidók sorsa kapcsolódik egybe itt, a Drina mentén, a híd mellett kisvárosban, a hídon, s az író ennek a sokszínű emberi közösségnek életét ábrázolja páratlanul sokoldalú, művészi átéléssel, megértő emberséggel, bölcs filozófiával.

Kiadás éve: 1973
Kiadó: Európa
Kötés típusa: kemény
Méret: 15x21 cm
Oldalszám: 365
Sorozat: Világirodalom Remekei
Súly: 40 dkg
Szerző: Ivo Andric
Vonalkód: M0000034

A feltöltött fotók minden esetben az adott termékről készültek.

Kérdés küldéséhez kérem jelentkezzen be vagy regisztráljon!

Termék elérhetőség

A következő átvételi ponton vehető át:

Militarium.hu
1171, Budapest Péceli út 187

300 Ft

Kosárba
Elérhető mennyiség: 1 db