Báthory István portréja nyolc éven keresztül köszöntötte a fejedelem által alapított kolozsvári főgimnázium lépcsőin felfelé igyekvő ifjú Passuthot. A fejedelem arcáról – úgy hírlett – le lehet olvasni a sors erélyeit. „Láttad-e ma Báthoryt?” – kérdezgették egymást az iskola diákjai, valójában tanáraik aznapi hangulata iránt érdeklődve.
A Négy szél Erdélyben című regény tehát nemcsak a jelentőségében Báthory Gáborhoz és Bethlen Gáborhoz mérhető fejedelmet örökíti meg, hanem Passuth ifjúkorának egyik emblematikus figuráját is. Báthory kora, a XVI. század – mintegy az iskolásévekhez hasonlóan – a nagy válságok és merész kezdeményezések időszaka. Mindaz, ami egy évszázaddal később, Bethlen Gábor uralkodásának idején megvalósult, valójában már ekkor elkezdődött. Erdély viszonylagos önállóságát sem a Habsburg-ház, sem a törökök nem fenyegették, és ha rövid időre is, de megszilárdult a központi hatalom. Mindennek persze ára volt: le kellett verni a Békes-féle lázadást, meg kellett törni a rendek hatalmát, nem lehetett visszaadni a székelyeknek a János Zsigmond által elvett jogokat.
Az eseményeket a szerző hiteles dokumentumok alapján, egy történész felkészültségével mondja el, mégsem száraz történelemkönyvet, hanem izgalmas regényt ír, amelyben a megelevenített alakoknak sorsa, emberi arca, önálló gondolatvilága van.

Kiadás éve: 1977
Kiadó: Szépirodalmi
Kötés típusa: kemény
Méret: 14x21 cm
Oldalszám: 521
Súly: 60 dkg
Szerző: Passuth László
Vonalkód: M0000255

A feltöltött fotók minden esetben az adott termékről készültek.

Kérdés küldéséhez kérem jelentkezzen be vagy regisztráljon!

Termék elérhetőség

A következő átvételi ponton vehető át:

Militarium.hu
1171, Budapest Péceli út 187

550 Ft

1100 Ft

Kosárba
Elérhető mennyiség: 1 db