Óriási körkép a XVII. század elejének Erdélyéről meg az egész három részre szakadt országról, amelynek nyugati részén a bécsi császár az úr, közepébe a török ékelődött be hatalmasan, és csupán a keleti kis haza ápolja a magyar nemzeti létet, küszködik a külső ellenségekkel és a belső bajokkal. Nagyravágyó és sokszor tehetségtelen fejedelmek, nemegyszer züllött és jellemtelen hatalmaskodók veszélyeztetik a magyarságnak ezt az utolsó mentsvárát, de a jóakaratú és rátermettebb vezetők se járnak mindig szerencsével, a csüggesztő közép-európai politikai helyzetben zátonyra fut nem egy lelkes és önfeláldozó vállalkozás. Amikor Bocskai István rádöbbent, hogy a hajdúk élén kell megindítania szabadságharcát a Habsburg-önkényuralom ellen, csalódásokkal terhes élet volt már mögötte, számtalan kioltott remény, vérlázító meghurcoltatás, és talán ennek is köszönhette, hogy a népi erőkhöz mert folyamodni, a kiút és a megoldás egyetlen biztosítékához. S ez már több mint politikai éleslátás, ez már inkább zsenialitás. Milyen esendő tulajdonságok, gyöngeségek közt nyilvánult meg ez a kiválóság, és milyen környezetben virult ki ez a tehetség? Ennek megválaszolására ne vállalkozzék az ismertető, keressük a feleletet magában a műben, ebben a szinte végeláthatatlan sodrású alkotásban, amely a kavargó történelmi események mozgatóit, véghezvivőit, alfáit és ómegáit, az önnön szélsőségeikkel viaskodó embereket okos és meleg fényekkel világítva állítja elénk.

Kiadás éve: 1969
Kiadó: Móra
Kötés típusa: kemény
Méret: 16x24 cm
Oldalszám: 807
Súly: 120 dkg
Szerző: Szántó György
Vonalkód: M0000806

A feltöltött fotók minden esetben az adott termékről készültek.

Kérdés küldéséhez kérem jelentkezzen be vagy regisztráljon!

Termék elérhetőség

A következő átvételi ponton vehető át:

Militarium.hu
1171, Budapest Péceli út 187

1000 Ft

Kosárba
Elérhető mennyiség: 1 db