Képek szerinti állapotban. Eredeti kiadvány.

A német hadsereg által kiadott, kéthetente megjelenő lap ugyanúgy szólni kívánt Németország csatlós államainak lakosaihoz, mint a szövetségesek és a semleges országok állampolgáraihoz. Az újság 1941 decemberéig az Egyesült Államokban is kapható volt, de angol nyelven még az ideiglenesen megszállt Csatorna-szigeteken (Guernsey, Jersey, Alderney, és Sark) is hozzá lehetett jutni a laphoz.

A magazin kezdeményezője a Wehrmacht propagandahivatalának vezetője, Hasso von Wedel ezredes volt, aki eredetileg azzal a szándékkal indította útjára a lapot, hogy meggyőzze az ellenállókat: küzdelmük hiábavaló, a náci hadi gépezet pedig legyőzhetetlen. A nemzetközi orgánum harminc nyelven volt olvasható, s volt olyan időszak, amikor két és fél millió példányt nyomtak belőle, így az 1940. április és 1945. május között megjelenő Signal Európa legnagyobb számban eladott sajtótermékének számított – összesen harminchatezer helyen, húszezer városban lehetett hozzájutni a laphoz. A LIFE magazin mintájára tervezett Signal előállítása első hallásra óriási összeget – évente tíz millió márkát, azaz két és fél millió dollárt – emésztett fel, de a propaganda célokra költött évi több száz millió dollár mellett ez az összeg eltörpül, főleg ha azt vesszük, hogy sokan a tengelyhatalmak „leghalálosabb fegyverének” tartották a kiadványt.

Állapot: Jó antikvár.
Kiadás éve: 1942

A feltöltött fotók minden esetben az adott termékről készültek.

Kérdés küldéséhez kérem jelentkezzen be vagy regisztráljon!

Termék elérhetőség

A következő átvételi ponton vehető át:

Militarium.hu
1171, Budapest Péceli út 187

4990 Ft

Kosárba
Elérhető mennyiség: 1 db