Egy társasház zárt világa a regény cselekményének izgalmasan valóságos, ugyanakkor fojtogatóan nyomasztó színtere. A „háznak” alapítóokmánya van, a közösség életének merev szabályai, mely alól nem vonhatja ki magát senki sem, mert az „öregek”, az alapítók, élükön Séth úrral, valósággal uralkodnak a lakókon. Mindez valójában csak akkor derül ki, amikor két új lakó – két fiatalember – érkezik, s jelenlétük, az életellenes és irracionális konvenciók elleni lázadásuk felborítja az eddigi tespedt nyugalmat. S egyben megindul az élethalálharc Séth úr és József – az egyik fiatalember – között. Erről a küzdelemről szól a regény, s arról, hogy miként is vált a ház élete Séth elhatalmasodása során kötötté, zárttá és konzervatívvá. Miként lehetett az, hogy a kezdeti kisszerűségből iszonyat kerekedett, a közhelyekből törvény, a fontoskodásból lényeg. A történetben a realitás abszurd elemekkel keveredik, a nehezen elképzelhető szimbolikus jelentést hordoz, és áttételesen iróniát. A ház, ahol a regény cselekménye játszódik, felfogható az életnek, a felnőttkornak vagy a társadalomnak – ezek az értelmek nem mindig válnak el, s egymástól csak nehezen megkülönböztethetőek.
| Állapot: | jó antikvár |
| Kiadás éve: | 1984 |
| Kiadó: | Szépirodalmi |
| Kötés típusa: | kemény |
| Méret: | 12x19 cm |
| Oldalszám: | 348 |
| Súly: | 35 dkg |
| Szerző: | Kristóf Attila |
| Vonalkód: | M0001075 |
A feltöltött fotók minden esetben az adott termékről készültek.
A következő átvételi ponton vehető át:
Militarium.hu
1171, Budapest Péceli út 187